Fogorvosi információforrások - 2015. november 20.

A Központi Könyvtár két osztályvezetője (Kiss Annamária és Ruttkay Szilvia) két rövid előadás keretében ismertette az egyetem Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet dolgozói számára a jelenleg elérhető fogorvosi információforrásokat. Annamária előadásában a Központi Könyvtár szolgáltatási portfólióját ismertette, valamint az előfizetett online és nyomtatott folyóiratokat és könyvek elérhetőségét ismertette az érdeklődők számára élő demonstrációval. Szilvia előadása az EBSCO Dentistry and Oral Sciences Source adatbázisának használatára fókuszált. Ez az adatbázis kifejezetten csak fogorvostudományi információkat tartalmaz, több száz szakfolyóiratot, valamint szakkönyveket is teljes szöveggel elérhetővé tesz. Sajátos tárgyszórendszere pedig elősegíti a hatékony keresést a területen kutatók számára.