Április 30-án kedden az Akadémiai Kiadó Publikációs lehetőségek és előnyök az Akadémiai Kiadó orvosi folyóirataiban című Szerzői Szemináriumán vehettek részt az érdeklődők a Központi Könyvtár számítógéptermében. A rendezvényt egy rövid ismertetővel nyitotta meg Sütő Péter, az EISZ képviseletében.
A szeminárium kezdetén Dr. Réffy Balázs, az Akadémiai Kiadó igazgatója köszöntötte a résztvevőket majd röviden ismertette a kiadó történetét, folyóiratait, azok impaktfaktor értékeit.
A rendezvény második részében az érdeklődők lépésről lépésre megismerkedhettek a publikálás folyamatával. Dr. Kocsor Tibor bemutatta az EISZ által támogatott Open Access közlések típusait azok feltételeit. Továbbá felhívta a figyelmet a kéziratok beküldésének folyamán gyakran elkövetett hibákra, valamint bemutatta az Orvosi Hetilap mintája alapján a feltöltési felületet, illetve annak különböző menüpontjait. A résztvevők megismerkedhettek az Open Access módon való cikkmegjelentetés előnyeivel, illetve választ kaphattak többek között olyan kérdésekre is, mint hogy a publikálás jól ismert angol kifejezéseinek pontosan milyen magyar megfelelői lehetnek, valamint, hogy a jövőben milyen új fejlesztések, jelentősebb változások várhatóak az Akadémiai Kiadónál.
A Szeminárium végén Dr. Réffy Balázs a Kiadó MeRSZ online okoskönyvtár szolgáltatását mutatta be.
Természetesen a rendezvény alatt folyamatosan a közönségnek lehetősége volt feltenni a kérdéseit, egymással megosztani gondolatait a szemináriumon felvetett kérdésekről, a kiadói szerepvállalás jövőbeli lehetőségeiről.