(Élet és Irodalom, 1968. jún. 29.)

Az egyik legismertebb 20. századi Semmelweis-kutatók egyike Benedek István (Budapest, 1915. január 17. – Velence, Olaszország, 1996. június 9.) magyar orvos, író, művelődéstörténész, polihisztor volt.

Fő céljaként jelölte meg, hogy „igazságot szolgáltasson Semmelweisnek a róla megjelent sok-sok rágalommal és pontatlan következtetéssel szemben. Lépésről lépésre dolgozta fel a legnagyobb magyar orvos életművét, s írta meg 1967-ben első kötetét, amelynek nagyon nagy visszhangja volt. Az orvosi szakma „hivatalból” támadta őt, mivelhogy nem fogadta el a Semmelweis halálának okaként oly sokszor hangoztatott vérmérgezés-elméletet, hanem ehelyett élete utolsó hónapjainak folyamatos agyi elborulásaként a szifiliszt (paralysis progressiva (hűdéses elmezavar, a nagyagyi kéreg krónikus lueses encephalitise) jelölte meg kórokként (hozzátéve, hogy valószínűleg egy gyermekágyi lázban elhunyt szifiliszes nő boncolásakor – halála előtt több évtizeddel – szerzett sérüléskor lett ő maga is beteg, s e betegség juttatta őt ahhoz a súlyos állapothoz, amelynek vége egy elmegyógyintézeti, meglehetősen kegyetlen kezelés lett). A 2000 után lefolytatott orvostörténeti kutatásokból, s egykori boncolóorvosa leírásából kitűnik, hogy Benedek István hipotézise valósnak mutatkozik, valóban ez a betegség támadta meg Semmelweiset, s végső soron ez okozta a halálát (ezt igazolják Szállási Árpád, az orvostörténet egyetemi magántanárának kutatásai is).”¹

Benedek István 1968-ban, Semmelweis Ignác születésének 150. évfordulóján az alábbi szavakkal állít emléket Semmelweisnek:

 „Az évfordulók különösen alkalmasak arra, hogy a „kegyelet adója” címén az utókor elmondja mindazt, amit a kortársak elmulasztottak, esetleg annál is többet. Nálunk most „Semmelweis-kultusz” van: halálának centenáriuma indította el három éve, ma pedig születésének százötven éves évfordulója szolgáltat újabb alkalmat az ünneplésre. Könyvek, tanulmányok, cikkek jelennek meg róla, előadások hangzanak el rádióban, televízióban, fővárosi és vidéki ünnepi üléseken, itt-ott külföldön is; kórházakat neveznek el róla, budai szülőházát helyreállították,  múzeumot  rendeztek  be  benne.  Sőt:  csontjait  kiásták  a  Kerepesi-temetőben, megmérték és lefényképezték, újra elföldelték.

Mindez  szép  és  jó.  Ha  rajtam  állna,  többet  is  tennék,  például  Semmelweisről nevezném el az Orvostudományi Egyetemet*, és ami ennél is fontosabb: gondosan ügyelnék arra, hogy a semmelweisi elvek szigorúan érvényesüljenek a gyógyításban. Ezek az elvek: a tisztaság, a törődés, a megelőzés, és nem utolsósorban az iatrogén –orvosok okozta –ártalmak kerülése.”²

*A cikket követő évben, 1969. november 7-én, az Orvoskar alapításának 200. évfordulóján az egyetem felvette a Semmelweis Ignác nevét.

¹ https://hu.wikipedia.org/wiki/Benedek_István_(író)

² Benedek István: Semmelweis időszerűsége (részlet), Élet és Irodalom, 1968. jún. 29.

Kép: Semmelweis Egyetem udvarában található Semmelweis-szobor http://semmelweis.hu/hirek/files/2012/06/szobor-sem-slide.jpg