Karger információs nap - 2018. április 17.

2018.04.17-én Gabriella Karger és Julia Kersebaum a Karger kiadótól tartott előadást a Központi Könyvtárban.

 

Az előadás széles körben mutatta be a Karger kiadót a cég alapításának történetével, valamint a cég által kiadott folyóiratok alakulásával, általuk nyújtott szolgáltatásokkal. Az érdeklődők megismerkedhettek a publikálás, részletes, összetett folyamatával, az ORCID szám alkalmazásának előnyeivel, illetve szó esett az Open Access publikálás növekvő tendenciájáról, típusairól, előnyeiről. Továbbá az előadás komplexen bemutatta a különböző szinteken megvalósuló tudástranszfereket, azoknak fejlesztési lehetőségeit.

 

Az előadás meghívott vendége volt Professzor Dr. Tóth Zsuzsanna is, aki a European Organization for Caries Research képviselőjeként bemutatta a kiadóval való együttműködések lehetőségeit szerkesztői, szerzői szempontból.

 

Az előadás végén a közönségnek lehetősége volt feltenni a kérdéseit, egymással megosztani gondolatait az információs napon felvetett kérdésekről, kiadói szerepvállalás jövőbeli lehetőségeiről.

 

 

A nap második felében az előadók a PHD hallgatók számára tartottak specifikus előadást. A diákok hasznos tanácsokkal gazdagodhattak a tudományos cikkírással kapcsolatban, módszertani trükköket sajátíthattak el az absztrakt megírásával és kulcsszavazással, valamint a hivatkozás megkönnyítésével kapcsolatban.