Reaxys webinar - 2016. április 28.

2016. április 28-án Piotr Golkiewicz tartott angol nyelvű webinart az Elsevier képviseletében a Reaxys adatbázisról.

 

A webinar keretében először alapvető információk kerültek bemutatásra a Reaxysról, így például a résztvevők megtudhatták, hogy jelenleg több mint 16 ezer folyóiratból származó kémiai anyagokra és reakciókra vonatkozó információkat dolgoznak fel gépi és kézi kivonatolással, s hogy emellett egyre több szabadalom is feldolgozásra kerül. Az adatbázis jelenleg több mint 78 millió anyagleírást és 38 milliónál is több reakcióleírást tartalmaz.

 

A bevezető után Piotr többféle keresést mutatott be élőben, kezdve a kézzel rajzolt szerkezettel való kereséstő, a reakció feltételek megadásán át, az egészen összetett keresésekig. A találatok újrakombinálásának módjai, valamint az adatbázis nyújtotta megannyi tudományspecifikus szűkítési, kizárási lehetőségek is bemutatásra kerültek. Az előadó hangsúlyt helyezett arra is, hogy bemutassa; inorganikus vegyületek, s azok leírásai, szintézis útjai hogyan kereshetők az adatbázisban.

 

Az előadás zárásaként a Reaxys Medicinal Chemistry modulja is röviden ismertetésre került, s a résztvevőknek volt természetesen lehetőségük kérdezni is.