154 éve, 1861-ben adták ki Bécsben a „Die Aetiologie, der Begriff und die Prophylaxis des Kindbettfiebers” (A gyermekágyi láz kóroktana, fogalma és megelőzése) című kiadványt, mely Semmelweis Ignác 1847 és 1861 közötti tanulmányait összegzi.

A könyv megjelenése után Semmelweis maga küldött el egy példányt a magyarországi helytartótanácsnak, ők a pesti egyetem orvoskarának a véleményét kérték, így lett hivatalos utasítás az, hogy Semmelweis javaslatát be kell építeni a kórházi gyakorlatba. A legfőbb magyar kormányhatóság, a helytartótanács 1862. szeptember 1-jén az alábbi körrendeletet intézte Semmelweis szülészeti óvszabályainak bevezetése érdekében az összes törvényhatósághoz.

„Valamennyi Törvényhatóságnak. Dr. Semmelweis Ignác Fülöp m. k. egyetemi igazgató tanár a gyermekágyi lázról írt és ide felterjesztett jeles munkájában a gyermekágyi láznak egyedüli okát egy, a gyermekágyas által felvett állati szerves elbomlott anyagban helyezi.

E nézet úgy a m. k. orvostanár testülete, valamint számos tudós orvosi tekintélyek által pártoltatik […] Ezen óveljárás ok és célszerűnek találtatván, s ennek alkalmazása úgy kór- és szülőházakban, valamint a magángyakorlatban is kívánatos lévén, fölhivatik a címzett, hogy a fennemlített szerzőtől kitűnő szakavatottság és tanulmányossággal a gyerekágyi lázról írt művében foglalt ezen óveljárást úgy az orvosok, valamint a seborvosoknak és szülészeknek és bábáknak is figyelmébe behatólag ajánlja, és a kórházakban mindenütt alkalmazásba hozza.”

A magyar fogadtatással szemben rengeteg kritikát és kíméletlen elutasítást kapott külföldi kollegáitól a felfedezés túlzott egyszerűsége miatt, ami az egészsége feltűnő romlásához is vezetett a későbbiekben.

A kiadványt az UNESCO Nemzetközi Tanácsadó Bizottsága világemlékezet részévé nyilvánította 2013-ban. (A bejegyzés itt olvasható) A könyvből a Központi Könyvtár is őriz egy példányt.

Forrás: Gortvay György: Magyar kormányhatósági intézkedés 1862-ből Semmelweis szülészeti profilakszisának a kórházakban való bevezetése érdekében. = Orvosi Hetilap, 1965. pp. 660–661.