Semmelweis Ignác harca felfedezésének igazságáért


Semmelweis gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezése sokkal nagyobb támogatást élvezett Magyarországon, mint a nyugati orvosok körében. Hidvégi Jenő (1919-2004) Semmelweis c. életrajzi regényében (1950) Semmelweis felfedezésének lényegét és visszhangját így szövi az események láncolatába:

„Valamikor, a pályája elején, úgy képzelte, hogy az igazság önmagától diadalra jut. Az elmúlt 10 esztendő bebizonyította, hogy az igazságot, csak a legkeményebb, nem egyszer véres harcban lehet diadalra juttatni. tanításainak lényegét klasszikus tömörséggel három egyszerű tételben foglalta össze. Ebben kifejtette, hogy a gyermekágyi láz felszívódási láz, amely nagyobb részt kívülről, fertőzés következtében jut a szervezetbe, hogy a lázbetegség nem külön kórforma, hanem a gennyvérűségnek egyik változata, hogy fertőző, de nem járványos természetű. Gondosan megjelölte a megelőzés módját is, a klórmeszes kézmosásban, a műszerek és  eszközök fertőtlenítésében. Fejtegetéseit külön lenyomatokban minden földrész fontosabb egyetemi központjába elküldötte, hogy az illetékes egyetemi és hatósági orvosok tudomást szerezzenek a betegség keletkezésének körülményeiről és eredményesen fel tudják venni ellene a küzdelmet. Akadtak orvosok, akik becsületesen megmondották véleményüket: „Nem hisznek a gyermekágyi láz semmelweisi elméletében, de előírásait megfogadták és ezzel megmentették intézetük betegeit a pusztulástól. A tekintélyes hivatalos orvosok legtöbbje azonban továbbra is elutasító magatartást tanúsított […] Valóságos merényletnek tartották a nagy tanítást, gyűlölködő, személyeskedő hangokat ütöttek meg. Terhelt fantasztának, mániákusnak nevezték Semmelweist, csakhogy tanításait ne kelljen elfogadniok. […] Azonban egyik ellenvélemény annyira tarthatatlan volt, mint a másik. A „művelt nyugat” tekintélyben és pénzkeresésben megőszült orvosai képtelenek voltak akárcsak egyetlen tudományos bizonyítékot is szolgáltatni, amely megingathatta volna Semmelweis állításait.” 

Forrás:

Hidvégi Jenő: Semmelweis, 1950  (Szöveg: 135-136.o. , kép: előzéklap)